Ilona-kápolna

 

A Somló délnyugati oldalán, egy kis dombon, 230 méter magasságban áll a karcsú tornyú Ilona (másik neve: Szent Kereszt) kápolna.

Egy 1399-ben kelt okmány már említi a jenei oldalon álló Szent Keresztről nevezett templomot. Valószínűleg, hogy a tüskevári (nagyjenői) pálosok építették azon a helyen, ahol a mostani kápolna is áll. Hogy ez a templom meddig szolgálta Isten dicsőségét és mikor dőlt romba, nem tudjuk. Lehetséges, hogy a Margit-kápolnához hasonlóan ez is a török vész idején pusztult el. A templom emléke évszázadokon át élt a hívek lelkében, míg a XIX. század első felében elhatározták újraépítését. Éveken keresztül szüretkor mustot szedtek, ennek árát kamatoztatták és ebből vették meg a templom helyét valamint ebből fizették a napszámosokat is. A kápolna felszerelését a hívek adományozták.